A támogatás folytatódik

Lengyel kollégáink az ukrajnai háború kezdete óta a menekültek megsegítése érdekében sokféle tevékenységben vesznek részt. Még most, négy hónappal később is nagy az elkötelezettség.

Lengyel üzemeink vezetése anyagi forrásokat és természetbeni szolgáltatásokat adományozott a menekülteknek, így például 50 ágyat, generátorokat és telefonokat is a Lengyel Vöröskereszten keresztül, amely a przemyśli határátkelőnél gondoskodik a menekültekről. Ukrajnából még mindig körülbelül 20 000 ember érkezik naponta Lengyelországba.

Nemcsak a vezetőség, hanem többi dolgozónk is aktívan részt vett a segélyakciókban, többek között pénzt és árut adományoztak, vagy lengyel nyelvet tanítottak.

Vállalatként az ukrán menekülteket is igyekszünk integrálni a közösségbe és segíteni nekik az eligazodást új környezetükben. Ennek érdekében gliwicei üzemünk néhány alkalmazottja részt vett egy menekülteknek tartott nyílt- és integrációs napon. „A rendezvényen cégünk állásajánlatokat mutatott be ukrán menekülteknek. Ezenkívül jogi tanácsot vagy segítséget kaphattak a lengyelországi tartózkodásukkal kapcsolatos különféle kérelmek kitöltéséhez. Ez volt az első ilyen rendezvény Szilézia tartományban (Województwo Śląskie)” – magyarázza Marta Tokarz, gliwicei HR menedzser.

Néhány gliwicei kolléga bútorokat vitt az ukrán menekültek számára az újonnan felállított központba, és segített az összeszerelésben is. Saját kezdeményezésükre újították fel a kollégiumot, ahol 25 ukrán gyerek él.

Gliwicei üzemünk júniusban kirándulást is szervezett azoknak az ukrajnai fiataloknak, akik Lengyelországban tanulnak, és néhány év múlva munkát keresnek majd. Az üzemben szisztematikusan szeretnénk Ukrajnából érkezett menekülteket alkalmazni – június végén már közel 40 ember dolgozott a szerelősorokon és a logisztikán.

„Nagyon büszkék vagyunk munkatársainkra és elkötelezettségükre a vállalaton belül és kívül is. Nagyszerű munkát végeztek!” – mondja Urszula Balcerek-Szrubarczyk, lengyelországi országos HR menedzser.